Sima győzelemmel hangolt az ÉRD
31–22-es győzelmet aratott a Budaörs ellen, hazai pályán az ÉRD a női kézilabda NB I kilencedik fordulójában, így Szabó Edina lányai sikerrel hangoltak a szombati, Storhamar Handball Elite elleni EHF-Kupa-mérkőzésre.
31–22-es győzelmet aratott a Budaörs ellen, hazai pályán az ÉRD a női kézilabda NB I kilencedik fordulójában, így Szabó Edina lányai sikerrel hangoltak a szombati, Storhamar Handball Elite elleni EHF-Kupa-mérkőzésre.
Minden eddiginél fenyegetőbb jelentést tett közzé az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete. A testület szerint éveink maradtak csak arra, hogy átalakítsuk a világgazdaságot, különben a klímaváltozás súlyos, azonnali következményeivel kell számolnunk.
Igazi meglepetés fogadta hétfőn reggel az őszi szünet után az Érdligeti Általános Iskola Diósdi úti épületébe visszatérő gyerekeket: a szülők összefogásának és munkájának, valamint a tankerület támogatásának eredményeként színes, a beton udvarra festett játékok teszik mostantól fogva izgalmasabbá a gyerekek udvaron töltött idejét a szünetben.
Folytatódott a lakásépítések tavalyi lendületes bővülése az idei év első három negyedévében is, amihez jelentősen hozzájárult a kormány otthonteremtési programja – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel a legfrissebb statisztikai adatokról kedden.
November 7-én tartja következő találkozóját az Érdi Anyatej Klub, amely nemcsak az édesanyákat várja szeretettel, hanem az érdeklődő kismamákat is. A holnapi összejövetel témája „A második félév és azon túl”, de minden olyan szoptatással, illetve babagondozással kapcsolatos témáról szó esik, ami a jelenlevőket éppen foglalkoztatja.
Harmincadik helyen végzett a türkmenisztáni Asgabatban rendezett súlyemelő-világbajnokságon a Kecskeméti TE érdi sportolója, Jung Beáta.
Hetedik világbajnoki címét szerezte meg a szenior nagymesterek 75 kilogrammos súlycsoportjában a Vaskar SE érdi szkanderese, Józsa Mihály.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.