Csúnyán összetört az Opel és a Volkswagen a Riminyáki úton

Csúnyán összetört az Opel és a Volkswagen a Riminyáki úton

Augusztus 21-én, a péntek esti baleset során jelentős anyagi kár keletkezett, egy embert a mentők vittek el a helyszínről.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Múlt pénteken hangos csattanásra lehettek figyelmesek a Riminyiáki út lakói, hiszen két személygépkocsi ütközött össze a Gergely utcai kereszteződésnél. Az Opel és a Volkswagen is csúnyán összetört, a sérült járművek pedig egy időre akadályozták a forgalmat az érintett útszakaszon.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínre az érdi hivatásos tűzoltók siettek, azonnal áramtalanították és átvizsgálták a járműveket. Helyszíni információk szerint a két autóban összesen hárman utaztak, a Volkswagen Golf vezetőjét a mentők vitték el a helyszínről.

A Volkswagen totálkáros lett, a sofőr később az ÉrdMostnak elmondta, hogy a Riminyáki úton Parkváros felé haladt, amikor egy, a trafiknál leparkoló autót igyekezett kikerülni, azonban a manőver közben a hatalmas sebességgel érkező Opel hátulról eltalálta. Két oszlopnak is nekiütközött a Volkswagen, amelyet végül a vízelvezető árok állított meg. Hajszálon múlt, hogy nem történt nagyobb tragédia.

Az autóból kiszakadt a motor és a váltó is darabokra hullott. Az Opelben keletkezett kár ennél jóval kisebb volt.

Frissítés!

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint mivel a követő autó nem tartott kellő követési távolságot, így nekiütközött az előtte haladó járműnek.

A hivatalos rendőrségi információk szerint személyi sérülés viszont nem történt a baleset során, a járművekben anyagi kár keletkezett, ittas járművezetés pedig egyik fél részéről sem merült fel. Hozzátették azt is, hogy a felek a felelősség kérdésben megegyeztek, baleseti kárbejelentő lapot töltöttek ki.

A balesetről szóló tudósítással szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy közlekedjenek szabályosan, biztonságosan, körültekintően. Vigyázzunk egymásra, hiszen mindenki szeretne hazaérni.

fotó: Érd HTP / olvasói fotó

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email