Erre készüljön, aki július 1-jén intézné ügyeit
A köztisztviselők napján, szerdán a Polgármesteri Hivatal zárva tart, a kormányablakok viszont nyitva lesznek.
A köztisztviselők napján, szerdán a Polgármesteri Hivatal zárva tart, a kormányablakok viszont nyitva lesznek.
Aki elvitte, valószínűleg piacokon, vásárokon árusítja majd a könyveket, amelyekhez ingyen jutott hozzá.
Csizmazia Katalin és családja örökölt egy vadul burjánzó kertet. Nem irtották ki, hanem megszelidítették. Legalábbis részben.
Feltérképeztük, hova mehetünk csobbanni a környéken, ha nem a saját medencénket választjuk. Az eredmény lesújtó.
Délelőtt Érdligeten hibásodott meg a vezeték, most a férfineves utcák környékén nincs víz.
A Nyitott kertek program következő házigazdájához, Vanyolai Rékához látogattunk el, aki a BBC műsorainak segítségével megálmodott Érden egy igazi cottage gardent.
A Keserűfű és a Nárcisz utcában is dolgoznak az ÉTV szakemberei, várhatóan csak délután egy órakor indítják újra a szolgáltatást.
Ezen a héten beköltöztetik az új játékokat, kézműves és egyéb eszközöket, és egy párakaput is felszerelnek a gyerekeknek.
Június 26-án éjjel Törökbálint térségében lezárják az M7-es külső sávját, a térvilágítás karbantartása miatt.
Az odadobott ötszázas és a péksüti nem valódi segítség. A hajléktalanság felszámolásához teljesen más eszközökre és szemléletre van szükség – erről volt szó a most induló mentorprogram első nyílt fórumán.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.