Author: Ádám Katalin

Épülő körforgalmak

Két csomópontépítési projektet mutatott be a NIF, illetve Aradszki András országgyűlési képviselő és Csőzik László polgármester hétfőn, a Polgárok Házában. A rendezvényen részt vettek a térség polgármesterei is.

Tovább olvasom »

Egy elfeledett ütközet

1684. július 22-én vívták meg a mai Érd (korábban Hamzabég) területén azt az ütközetet, ami ugyan nem volt döntő jelentőségű, mégis erősen befolyásolta Buda visszafoglalásának esélyeit. A történelemkönyvekben ne keressük az érdi csatát, legfeljebb két sorban említik. Hogy egyáltalán bővebben tudunk róla, az dr. Stencinger Norbert történész, az Érdi Vörösmarty Gimnázium tanárának érdeme, aki felkutatta a korabeli visszaemlékezéseket, tudósításokat, és ezek – illetve fennmaradt rézkarcok – alapján beazonosította az ütközet helyszínét.

Tovább olvasom »

Remény

Több mint százhetvenezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági koncerten, amit az amerikai Bill Drake Band adott a múzeumkertben múlt szerdán az ukrajnai menekültek javára. A rendezvénynek a Hope, azaz remény címet adták.

Tovább olvasom »

Az egészségügy ünnepe

A pénteki Semmelweis-napon a „törzsgárdatag” dolgozók megünneplése mellett szóba kerültek azok a nehézségek is, amelyekkel a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény küzd.

Tovább olvasom »