Cipősdoboz-akció Érden
December 20-ig várják a cipősdobozokat a Budai út 12. szám alatt.
December 20-ig várják a cipősdobozokat a Budai út 12. szám alatt.
2219 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 136 beteg
Egy kis mozgás mindenkinek kell. A gyerekeknek pedig minél több. Hiszen nemcsak fizikai állapotukra lehet jótékony hatással, de számos más területen is nagyon fontos szerepet tölt be a fejlődésükben. Hogy mégis milyen területeken, és milyen mozgások, arról faggattuk Kuti Judit mozgásfejlesztő gyermekjóga oktatót, aki nemrégiben a Napsugár Tagóvodában tartott előadást a témában az óvónőknek.
Nemrégiben tengernyi műanyagzacskó borított be egy útszakaszt és a mellette elterülő szántóföldet Tárnok és Pusztazámor között. Az esetről lakossági bejelentés érkezett a Hulladékvadász.hu-hoz, ahol Szebenyi Péter járt utána, mi is történhetett.
Egy érdi zenész, Hesz Ádám gondolt egyet, és dalt ajándékozott az érdieknek. És persze mindenkinek, akihez eljut majd az „Együtt”. Ba-Nyilas Hajnalka és Urbán Szabolcs beszélgetett vele a napokban, az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában.
Megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten a koronavírus elleni védőoltásra – jelentette be Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára hétfőn este a Facebook-oldalán.
Hétfőn vehették birtokba az Érdi Mentőállomás dolgozói a Sárd utcai telephely új, 300 m2-es parkolóját, amit a Bc-Cars szervezésével és érdi vállalkozók együttműködésével alakítottak ki az elmúlt két hét alatt.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi sportról és sporttevékenység támogatásáról szóló 12/2007. (III.26.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet a sportszervezetek támogatására elkülönített összeg elnyerésére, illetve célirányos felhasználására.
Az Érdi Központi Gyógyszertár ingyen szállítja házhoz a covidos pácienseinek a gyógyszereket. Azt kérik a betegektől, ne menjenek személyesen a patikába, inkább telefonon adják le rendelésüket.
November 20-án derült ki, hogy koronavírusos lett a KDNP frakcióvezető-helyettese, Aradszki András. A politikus állapotáról azóta nem lehetett hallani, de hétfőn a párt közleményben írta meg, hogy Aradszki intenzív kórházi kezelés alatt áll.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.