Author: info@erdmost.hu

Angyalkák jelentkezését várják

Petrus Márta Érden élő író, coach és édesanya 2012-ben indította útjára a Jézuska Járatot. Orosháza, Szeged, Szigetszentmiklós és Üllő után tavaly először Érdre is eljutott az akció, ahol idén is várják azoknak az angyalkáknak a jelentkezését, akik valóra váltanák egy-egy gyerek álmát.

Tovább olvasom »

Ünnepeljük a prózát az IRKA-val továbbra is!

Jókai Mór születésnapján, február 18-án ünnepeljük a magyar széppróza napját. Ahogy tavaly, úgy idén is, az Érd Most! közönsége ennek alkalmából néhány prózai művet olvashat ezen a héten az Irodalom-kedvelők klubjának íróitól, a szerzőknek és Daróciné Mártának, az IRKA vezetőjének köszönhetően. Sőt, a szerzőkkel az Érd Fm 101.3-on készült interjúkat is meg tudják itt hallgatni. Most Magyarádi Ágnes Cipős doboz című novelláját, illetve a vele készült rádióinterjút közöljük.

Tovább olvasom »

Pénteken veszi kezdetét az országos tesztelés

Elsőként a szociális intézményekben fognak koronavírus-teszteket végezni, jövő hétfőtől pedig az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben is – jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Tovább olvasom »

Párkapcsolati játékszabályok

Március 2-án lesz Nina Raine angol színházi rendező és drámaíró (, aki nem mellesleg Boris Pasternak orosz író unokahúga) nagy port kavart, Consent című darabjának magyarországi ősbemutatója Nemek és igenek címmel Baráthy György fordításában, Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színház színpadán. A főbb szerepekben Bata Éva, Lengyel Tamás, Pálfi Kata, Schmied Zoltán, Kovács Patrícia, Bereczki Zoltán és Pokorny Lia látható majd, a díszleteket Bagossy Levente, a látványt Pallós Nelli, a jelmezeket Kárpáti Enikő tervezte. Puskás Tamás rendező az Érd FM 101.3-nak adott interjút a darabról.

Tovább olvasom »