Közösségi túra Érd-Ófaluban
A város történelmi nevezetességei iránt érdeklődő lakosoknak Csőzik László polgármester szervezett túrát.
A város történelmi nevezetességei iránt érdeklődő lakosoknak Csőzik László polgármester szervezett túrát.
Fürjes-Budai Nóra első helyezett lett a Turul rangsorban, oktatás kategóriában.
Várhatóan július 21-én napnyugta után végzik a környezeti kezelést.
Ötvenötezren követelik a szemétáradat elleni érdemi lépéseket.
A katasztrófavédelem egységes hívószámot vezet be a hozzá érkező téves tűzátjelzések lemondására.
A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Egykoron pilóta volt, manapság szenvedélyének, a régi rádiók gyűjtésének hódol. A Tárnokon élő Zákányi Ferenccel beszélgettünk.
Út- és járdafelújítás, kaszálás, valamint zöldhulladék összeszedés a város több pontján is.
Felébredt hétéves csipkerózsika-álmából a Termál Hotel: lomtalanítanak, mozgolódnak a területen.
A vidékiek közül a 6-ik, összességében a 23-ik legjobb középiskola az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.