Emelkednek a számok, de ez még nem a 6. hullám
Rusvai Miklós virológus szerint a vírus fertőzőképessége nő, de a megbetegítő képessége csökken.
Rusvai Miklós virológus szerint a vírus fertőzőképessége nő, de a megbetegítő képessége csökken.
A Kádár-korszak kultikus viseletét bemutató tárlat július 9-től várja az érdeklődőket.
Nyári versekkel várják a látogatókat az érdi könyvtárban.
Július 9-én, a százhalombattai temetőben helyezik örök nyugalomra Szél Pál, önkormányzati képviselőt, hat danos dzsúdómestert.
A munkagépek a Margitligeten, Ófaluban és a Nyár utcában, valamint az István közben fognak dolgozni.
Ősszel népszámlálást tartanak hazánkban.
A pandémia nem befolyásolta a tanulmányi átlagot, most is 4,3 tized lett a diákok bizonyítványának átlaga.
Nem múlhat el a nyár kedvenc savanyúságunk, a kovászos uborka nélkül! Elő hát a legnagyobb befőttesüvegeddel, mutatjuk, hogy érdemes befőzni, hogy tökéletes és ropogós legyen.
2019-ben 258 ezer, tavaly 310 ezer, míg idén eddig 458 ezren választották a vasutat a tópartra tartva.
Több százezer forintos bírságot kaphatnak azok a vállalkozások, amelyek nem készítették el határidőre az előző évi beszámolójukat.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.