Author: info@erdmost.hu

Az érdi focicsapat is segít a menekülőknek

Az Érdi VSE NB III-as labdarúgó csapatának játékosai, stábja és vezetése 240 ezer forintnyi pénzadományt gyűjtött az ukrajnai menekülteknek, emellett a klub saját buszaival is segít, hiszen szerdánként és csütörtökönként játékosaik és edzőik szállítják az ételt a fővárosból a Topoly utcába.

Tovább olvasom »

Kertészkedő idő lesz a hétvégén

A naptár szerint is hamarosan beköszöntött a tavasz, ezért az időjárástól függően kezdődhetnek a növényekkel kapcsolatos munkák. A következőkben néhány tanácsot szeretnénk adni, hogy milyen munkák várnak ránk márciusban a kertben.

Tovább olvasom »

Kazánjavítás a tárnoki óvodában

Tárnokon, a Marton utcai óvodában március 21-én javítják, illetve karbantartják a kazánt. Amíg a fűtésrendszer biztonságosan nem működik, a gyerekeket a Honfoglalás utcai óvodában fogadják – tájékoztatott az intézményvezető.

Tovább olvasom »

Borverseny Battán

A Százhalombattai Csobolyó Borbarát Klub megrendezi 43. regionális borvesenyét, március 25-én, pénteken, 18 órától, a BKK-ban. A versenyre a Százhalombattán és a régióban termelt borokat várják, amelyeket társadalmi és szakmai zsűri bírál el.

Tovább olvasom »

Egy aktív passzivista

Politikusi manőverek helyett alulról jövő kezdeményezések, Érd „arrébb mozgatása”, esőkertek és padfestés – Ignáth Kittivel, az MKKP országgyűlési képviselőjelöltjével beszélgettünk célokról, vágyakról és arról, mi mindenre költené az egymillió forintos kampánypénzt.

Tovább olvasom »

Vesszők helyett csemeték

Többször iskolázott, földlabdás fákat ültettek el csütörtökön a VárosFa nevű akcióban a Favágó óvodánál. Mint Csőzik László hangsúlyozta: ezek nem holmi vesszők, amelyek egy nyár alatt kiszáradnak, ráadásul az ÉKFI munkatársai ültetés előtt a talajt is kicserélték, biztosítva a gyorsabb növekedést.

Tovább olvasom »