Már lehet várni a postást – Hozza az adóvisszatérítést
A posták felkészültek a forgalomnövekedésre. A nagyobb forgalmú postákon külön ügyfélpultot jelöltek ki, ahol a kifizetések megtörténhetnek.
A posták felkészültek a forgalomnövekedésre. A nagyobb forgalmú postákon külön ügyfélpultot jelöltek ki, ahol a kifizetések megtörténhetnek.
17 894 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 600 411 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írta a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 88 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 636 főre emelkedett.
Változtatott korábbi döntésén a kormány, májusig két oltás felvételével is érvényesek lesznek a védettségi igazolványok – közölte a sűrű programja miatt csütörtökön reggel megtartott kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Józsa-Bosits Tímea az Érdi Tonna Club egykori versenyzője, a Vörösmarty Gimnázium hajdani diákja ma tanít ezeken a helyeken, és aquafitnesst tart az Arénában. Azt mondják, repül az idő az óráján, még ha keményen kell is küzdeni a vízzel, a fáradtsággal.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 17. és 23. között 15 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az ezt megelőző hetinél 29 százalékkal többen, de nincs influenzajárvány Magyarországon – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
Gól nélküli döntetlent játszottak egymással az Érdi VSE és a Monor NB III-as labdarúgócsapatai az Ercsi úti Sporttelepen.
Meseerdő-ösvény várja a családokat Törökbálinton, a focipálya mellett, a piros jelzéssel kijelölt túraösvény első szakaszánál. Tizenegy állomáson keresztül játékos feladatok várják a 4-10 éves gyerekeket.
A korábbi évek trendjeit vizsgálva teljesen átlagosnak mondható az év első hónapjának ingatlanpiaci aktivitása. A Duna House szakértői szerint erős évkezdés várható, februárban és márciusban a kereslet további élénkülésére, és ezzel az adásvételek számának növekedésére számítanak.
Elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az erős szél miatt.
Az Agroverzum játékos feladatokkal tarkított Valentin-napi bájitalozást tervez február 13-án.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.