Címkék: advent

Meggyújtották a remény gyertyáját

A város adventi koszorújának második gyertyáját Szűcs Gábor alpolgármester, Bántó Béla, a mentőállomás vezetője és Bárány Zsolt, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója gyújtotta meg.

Tovább olvasom »

Vasárnap kigyúlnak a fények

A vírusveszély miatt kísérő műsor nélkül gyújtják meg az első gyertyát a város adventi koszorúján vasárnap délután. A köszöntőt Csőzik László polgármester mondja el, aki idén sem egyedül érkezik a főtérre: míg tavaly civil szervezetek segédkeztek a gyertyagyújtásban, idén ismert érdiek teszik.

Tovább olvasom »

Kiskarácsony Törökbálinton

Egy év kihagyással ismét megrendezik a törökbálinti Kiskarácsonyt a Munkácsy Mihály Művelődési Házban december 11-én 15 és 19 óra között. Kézműves foglalkozások, Kolompos koncert, adventi játszóház és minivásár várja a családokat. A programok ingyenesek, a koncert regisztrációhoz kötött.

Tovább olvasom »

Felgyulladt az öröm apró lángja is

Délután öt órakor a Szociális Gondozó Központ megbízott vezetője, valamint szakmai vezetője gyújtotta meg a harmadik – az örömöt szimbolizáló – gyertyát a város adventi koszorúján. És ha már öröm: mint megtudtuk, idén is lesz Jézuskajárat, amely a nehéz helyzetben élő gyermekeknek visz ajándékot.

Tovább olvasom »

Adventi gyertyagyújtás, élő közvetítéssel

A koronavírus-járvány miatt nincsenek kísérőprogramok – adventi vásár, koncertek, jótékonysági rendezvények, kreatív foglalkozások -, de a városi gyertyagyújtás nem maradhat el. Délután öt órától élőben közvetítjük az öröm lángjának fellobbanását is.

Tovább olvasom »

Fellobbant a remény lángja

Elérkeztünk Advent második vasárnapjához! A második gyertya jelentése mégis eltérő a múlt hetitől, hiszen ez a gyertya nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja számunkra. A gyertyát az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület tagjai gyújtották meg az érdi főtéren.

Tovább olvasom »

Élőben közvetítjük a második gyertyagyújtást

Vasárnap 17 órakor az ÉrdMost Facebook oldalán közvetítjük, ahogy meggyújtják az adventi koszorú második gyertyáját az érdi főtéren. Az ünnepi készülődés javában zajlik a városban: új díszeket kapott a központi körforgalomban lévő karácsonyfa és megújult a Bem téren is a fenyő.

Tovább olvasom »