Botrányos vesszőfutás lett a közmeghallgatásból
König Ferenc Sóskút polgármestere megsértődött és hazament, magukra hagyva választópolgárait.
König Ferenc Sóskút polgármestere megsértődött és hazament, magukra hagyva választópolgárait.
Koncerttel egybekötött megemlékezést tartottak a Parkvárosi Közösségi Házban a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.
Csőzik László polgármester és Szabó Ákos diákpolgármester adta át a kitüntető elismeréseket.
Több száz dühös ember szeretett volna beszélni Sóskút polgármesterével, aki nem jött el a fórumra, de az érdi és tárnoki polgármester ott volt.
A szlovén akkumulátor-feldolgozó üzem túlmutat Sóskút határain, így Érd és Tárnok is válaszokat vár az aggasztó kérdésekre.
Nemcsak a helyiek jöttek el, közel 30 településről érkeztek a jótékonysági futásra.
Az érdiek a napokban levizsgáztak összefogásból, emberségből.
A finomságok mellett meséket is olvastak a gyerekeknek, az egyiket Csőzik László polgármester olvasta fel.
Megérkeztek a szükséges idomok Olaszországból, amelyek beszerelésével remélhetőleg elmúlik a város vízellátását érintő bizonytalan helyzet.
Zuhanyzókat és öltözőket biztosít a városi létesímény, ha arra szükség van.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.