Nyolcvan gyermek kívánsága teljesült
Érden járt a Jézuskajárat, senki nem távozott üres kézzel.
Érden járt a Jézuskajárat, senki nem távozott üres kézzel.
A hit, a remény és az öröm lángja után felgyulladt a szereteté is.
Két helyszínen is finom ebéddel vendégelték meg a járókelőket a városban.
„Szégyen, hogy itt ilyen állapotok vannak” – fakadt ki az érdi apa.
Két szakaszban kap aszfaltburkolatot a Nagy Lajos utca, a napokban elkészült egy közel 800 méteres rész.
Nem lesznek energiaközösségek egyelőre, és a szakrendelőért sem lobbiznak közösen – derült ki a keddi közgyűlésen.
Az érdi közgyűlésen döntés született arról is, hogy javítani kell a biztonságos közlekedés feltételeit.
Fennakadt az ellenzék torkán a Városfejlesztési Kft. átalakítása.
Bár úgy tűnt, hogy idén a látvány elmarad, de a közösség megmutatta erejét a bajban.
Több mint kétezer fejlesztő füzet segíti majd az iskolai felkészülést.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.