Címkék: Érdi Újság

„Ha jön az igazgató, az anyukád, a miniszterelnök úr, vagy a sátán, én akkor is megvédelek”

A Szociális Gondozó Központ Pócsi Dóra-díja olyasmit jutalmaz, amit a globális verseny világában nem szoktak: a közösséget. Vannak persze „összefogások” – az első vérig. Akkor a „mi” helyébe lép az „én”. Nem így van ez a Gárdonyi Géza Gimnázium 9. a osztályában. Hogy mitől lettek ők 37-en „a legösszetartóbb osztály”, arról az osztályfőnökükkel, Vadász Gergellyel beszélgettünk.

Tovább olvasom »

Egy elfeledett ütközet

1684. július 22-én vívták meg a mai Érd (korábban Hamzabég) területén azt az ütközetet, ami ugyan nem volt döntő jelentőségű, mégis erősen befolyásolta Buda visszafoglalásának esélyeit. A történelemkönyvekben ne keressük az érdi csatát, legfeljebb két sorban említik. Hogy egyáltalán bővebben tudunk róla, az dr. Stencinger Norbert történész, az Érdi Vörösmarty Gimnázium tanárának érdeme, aki felkutatta a korabeli visszaemlékezéseket, tudósításokat, és ezek – illetve fennmaradt rézkarcok – alapján beazonosította az ütközet helyszínét.

Tovább olvasom »

Remény

Több mint százhetvenezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági koncerten, amit az amerikai Bill Drake Band adott a múzeumkertben múlt szerdán az ukrajnai menekültek javára. A rendezvénynek a Hope, azaz remény címet adták.

Tovább olvasom »

Ahol a gazdagság nem a pénz szinonimája

Hogyan képes egy nonprofit, közhasznú cég a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű, illetve megváltozott munkaképességű munkavállalókért küzdve piacgazdasági körülmények között talpon maradni? Ezt Aranyosi Imre az elmúlt 15 évben kisebbségi tulajdonosként már bebizonyította. Mostantól azonban már ő a Napra Forgó Zrt. egyedüli tulajdonosa. Ez az ürügy arra, hogy megrajzoljuk a cég portréját.

Tovább olvasom »

Az ember csak vendég az erdőben

Kinek a felelőssége, ha az erdőben egy fa rádől az arra járó kirándulóra vagy éppen a sportolási szenvedélyének a természet lágy ölén hódoló futóra? Mészáros Pétert, a Pilis Parkerdő Zrt. szóvivőjét kérdeztük.

Tovább olvasom »

Biciklivel a zebrán

Az autósok rendszeresen leüvöltik a fejemet, amikor a zebrán áttekerek a biciklimmel. Tényleg szabálytalanságot követek el, vagy a volán mögött ülőknek kellene dühkezelési problémákkal pszichológushoz fordulni? Ezt a fogós kérdést tettem fel Pető Attilának, alias Kreszprofesszornak.

Tovább olvasom »