Sok boldogságot kíván a NAV!
Nyáron, kora ősszel sokan tartanak esküvőt, és a boldogító igen adókedvezményt is jelent az ifjú párnak. A kedvezmény két évig havi 5 ezer forint megtakarítást jelent a házasoknak.
Nyáron, kora ősszel sokan tartanak esküvőt, és a boldogító igen adókedvezményt is jelent az ifjú párnak. A kedvezmény két évig havi 5 ezer forint megtakarítást jelent a házasoknak.
Hét alkalmas online házaskurzus indul április 6-án a Golgota Kegy, illetve a Golgota Budapest szervezésében. Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában munkatársaink Ármay-Szabó Ádámmal, a rendezvény egyik házigazdájával beszélgettek a kurzus céljáról és a hét témáról, amelyet körbejárnak majd.
Vasárnap kezdődik a 15. jubileumi Házasság hete, számos központilag szervezett programmal. Az ÉrdFm 101,3 Bundáskenyér című műsorában Dr. Herjeczki Kornéllal, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátorával, a Harmat Kiadó igazgatójával beszélgettek munkatársaink.
Életszakaszakaszaink címmel tart előadást február 12-én a Parkvárosi Közösségi Házban Madarász Éva, párkapcsolati és házassági tanácsadó a Házasság Hete alkalmából.
Bár a pandémia miatt kisebb visszaesést tapasztaltak, 2020-ban így is 310 házasságot kötöttek Érden, ami 64-gyel kevesebb az egy évvel korábbnál. A házasulandó felek azonban tudomásul vették a korlátozásokat és már idén januárban 17 esküvőt szerveztek.
„Sokszor látjuk, hol tud elcsúszni egy házasság, nem is kell rossz házasságnak lennie ahhoz, hogy probléma merüljön fel” – vélekedik Petrus Márta coach, hozzátéve, egy kis odafigyeléssel is sokkal jobban tud működni a házasság.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.