Címkék: hulladék

Mindent a szemétkérdésről

Miért csúsznak, maradnak ki a szemétszállító járatok az utóbbi időszakban? Mi történik az ÉTHban, illetve az ÉTH-val, amely – ahogy Csőzik László polgármester a közgyűlésen fogalmazott – az elmúlt hét évben a csőd felé vágtatott?

Tovább olvasom »

Fejlesztik a matricás rendszert

Több úton fejleszti matricás rendszerét az Érd és Térsége Hulladékkezelő, hiszen ez alapján kiderül, ki fizet és ki nem a hulladék elszállításáért. Mint Csókai Viktor, a szolgáltató ügyvezetője elmondta, a rendszerhez a lakosság tudatos hozzáállása is szükséges.

Tovább olvasom »

Évente kétszer összeszedik, mégis újratermelődik

Március 7-én az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület akciójával kezdődik el az illegális hulladék felszámolása Érd kilenc pontjáról. 21-én az Érd és Környéke Horgászegyesület tisztít meg három területet, pedig azokon a helyeken évente kétszer megteszi ugyanezt.

Tovább olvasom »

A héten kezdődik a várostakarítás!

Előbb március 7-én a környezetvédők, a 13-i hosszú hétvégén az Ága-Boga, 21-én pedig a Horgászegyesület takarítja ki a várost összesen kilenc helyszínen, miután a civil szervezetek összesen 15 millió forintot nyertek a Tisztítsuk meg az országot pályázaton.

Tovább olvasom »

Döntöttek, fel kell számolni a „fehér utat”

Az eredeti állapot visszaállítására kötelezi a Fejér-B.Á.L. Zrt-t és a Kontimer Kft-t az útügyi közlekedési hatóság, azok után, hogy a fenyves-parkvárosi köznevelési centrum kivitelezői az építési törmelékből egy valóságos utat hoztak létre Érd és Sóskút között.

Tovább olvasom »