Címkék: jótékonyság

Idén is megvendégelik a várost

Idén sem marad el az Érd és Környéke Horgászegyesület karácsonyi halászlévendégsége: 18-án 11 és 13 óra között várják az érdeklődőket a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt. Lesz bejgli is, no meg friss kenyér a halászléhez. Helyben fogyasztani nem lehet, a halászlét dobozolva adják át a horgászok.

Tovább olvasom »

Karácsonyi ebéddel segítenek

Több, a nehéz helyzetben élő érdieket támogató akcióval is készül advent idején a Szociális Gondozó Központ: az adományba kapott 2030 kilogramm élelmiszer mellett meleg ebédet is házhoz szállítanak az ünnepek előtt, és a különböző karácsonyi felajánlásokat is eljuttatják a családokhoz.

Tovább olvasom »

Meleg ebéd advent első vasárnapján

November 28-án megkezdődött az egyházak idei ételosztási akciója. Március végéig szinte minden vasárnap házhoz szállítanak 300-350 adag meleg ételt Érden Advent első vasárnapján az Érdi Adventista Gyülekezet főzött bolognai tésztát, amit süteményekkel, valamint szaloncukorral egészítettek ki.

Tovább olvasom »

RunLine idén szilveszterkor is

A jótékony célú Érdi Szilveszteri Futást 2013-ban rendezték meg először városunkban. A befolyt nevezési díjjal most is a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központját, illetve „A Szívbeteg Gyermekek Védelmében” Alapítványt támogathatják a résztvevők. Ahogy tavaly, úgy idén is egyénileg futhatunk majd.

Tovább olvasom »

Elindult a cipősdoboz-akció Tárnokon

November 2. és december 8. között cipősdoboz-akciót szerveznek tárnokon. A csomagokat a Heinrich Antal Házban lehet leadni, nyitvatartási időben. Az ajándékokat a Tárnoki Család- és Gyermekjóléti szolgálat juttatja majd el a rászoruló családoknak.

Tovább olvasom »