Címkék: koronavírus

Érdi orvosokat rendeltek át a Szent Imre kórházba

Március 30-ától öt, az érdi szakrendelőben dolgozó orvos és hét szakdolgozó segíti a Szent Imre kórház munkáját. Az érdi rendelések működőképesek maradnak, de a várakozási és előjegyzési idő nőhet. Az kirendelés addig tart, míg a kórház a terhelést a saját állományával nem tudja kezelni.

Tovább olvasom »

Kásler: Nyár elején lehet enyhíteni a szigorításokon

Május végén, június elején lehet enyhíteni a szigorításokon – jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ha nem jön közbe egy még újabb mutáns, illetve egy előre nem látható körülmény, Magyarországon Európában a legelsők között lehet a szigorításokon enyhíteni – hangsúlyozta.

Tovább olvasom »

Merkely szerint az oltottak szabadon mozoghatnak majd

A Semmelweis Egyetem rektora szerint hamarosan egy kávézó teraszára is kiülhetnek azok, akik megkapták az oltást, vagy átestek a fertőzésen. Jól a cél a 2,5 millió vakcina mielőbbi beadása, de százszázalékos biztonságban akkor lennénk, ha ötmillió embert sikerülne beoltani.

Tovább olvasom »

A bölcsődei dolgozók is regisztráljanak az oltásra!

A családokért felelős tárca nélküli miniszter szombati közleményében arra kérte a bölcsődei dolgozókat, hogy hétfő éjfélig regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon az óvodai és iskolai dolgozókkal közös kampányszerű oltásra. A bölcsődei dolgozókat is SMS-ben értesítik majd.

Tovább olvasom »

Csak regisztrált várandósokat oltanak

Miután szombaton részletesebb tájékoztatás és szervezés nélkül elkezdték két oltóponton a kismamák és a várandósok beoltását, a családokért felelős tárca nélküli miniszter megszólalt. A továbbiakban csak azokat a oltják, akik beutalóval és várandósgondozási kiskönyvvel érkeznek és regisztráltak.

Tovább olvasom »

Egyelőre nem csitul a járvány

Az elmúlt 24 órában 9082 új fertőzöttet regisztráltak és elhunyt 220 többségében, idős, krónikus beteg. 11805 koronavírusos beteg szorul kórházi ellátásra, közülük 1527-en vannak légeztetőgépen. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 19,2 %-ot, már 1 903 498 fő a beoltottak száma.

Tovább olvasom »