Címkék: Közélet

Légben-földön irtanak

Rendkívüli légi szúnyoggyérítés lesz ma Érden, napnyugta előtt, holnap pedig földi irtást végez a katasztrófavédelem – tájékoztatott közösségi oldalán Csőzik László polgármester.

Tovább olvasom »

Ünnep, védettségi nélkül

Kedd este megjelent a kormányrendelet, miszerint 20-án korlátozások nélkül lehet ünnepelni. Ennek minden bizonnyal Tárnokon is nagyon örülnek, ugyanis a településen többen támadták a 20-ai rendezvény szervezőit amiatt, hogy a programok csak védettségi igazolvánnyal látogathatók.

Tovább olvasom »

Ilyen a Szikra tábora

Idén másodszor tartja meg ingyenes táborát a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, amely három héten keresztül 70 autista gyermek táboroztatását teszi lehetővé, de miután nagy az igény az ilyen táborra, jövőre már száz főt fogadnának.

Tovább olvasom »

Barátságtábor

Utolsó előtti hetéhez érkezett a nyári napközis tábor. A Szociális Gondozó Központ koordinálásával a gyermekek ezúttal a barátság tematikáját járják körbe. A közel 60 résztvevő gyermek táncolni tanult, betekintett a színház világába, de a rendőrök és a védőnők is meglátogatják őket.

Tovább olvasom »

Köszönet az érdi hősnek is!

Június 21-én adta át Prof. Dr. Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes az egészségügy rangos elismerését, a „Köszönet a Hősöknek” díjat. Száz szakorvos, háziorvos, szakdolgozó és mentős vehette át a Szent Corona emlékérmet. A díjazottak közt volt Kónya Sándor érdi mentőtechnikus is.

Tovább olvasom »