Címkék: Közélet

Tárnokon nincs fertőzött

Tárnokon nincs fertőzött, jelenleg ketten vannak hatósági házi karanténban – tájékoztatta az Érd FM 101.3-at település polgármestere Lukács László, aki arról is beszélt, hogy az egészségházba beszerezték a kontakt hőmérőt.

Tovább olvasom »

Lesz napközis tábor

Lehet szervezni és lesz is napközis tábor a nyár folyamán Érden is. Egyelőre csak napközis jellegű táborokat lehet tartani, az ottalvósakról a kormány a hónap végén dönt.

Tovább olvasom »

Dobrev Klára Érden

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje Érdre látogatott hétfőn délután. Többek között arról beszélt, hogy a kormányzásnak arról kéne szólnia, hogy hogyan éljünk jobban mindannyian. Mint mondta, tisztességtelen versenyre számít, majd hozzátette, ennek ellenére győzelmet remél.

Tovább olvasom »

Kábítószer vezethetett a tragédiához

A rendőrség csütörtökön elfogta azt a kábítószer-kereskedőt, aki drogot adott el annak a társaságnak, amelynek egyik tagja május 9-én egy Fő utcai lakás emeletéről az utcára vetette magát – számolt be róla a csütörtöki online sajtótájékoztatón Balotai Attila a BRDK Felderítő Főosztályának vezetője.

Tovább olvasom »

Egy fertőzött mellett nyolcan vannak karanténban Diósdon

„Szerencsére Diósd városa kevésbé érintett a járványhelyzet tekintetében. Jelen pillanatban egy vírusos fertőzöttet tartunk nyilván és nyolc fő van emiatt három különböző helyen karanténban” – ezt dr. Simon Mária, Diósd jegyzője nyilatkozta az Érd Tv-nek a koronavírus-járvány helyi vonatkozásáról.

Tovább olvasom »

Pest megyében enyhítenek

A kormány szerdán arról döntött, hogy a mindenkire kötelező közös szabályokon nem változtatnak, a másfél méteres távolság és a maszkviselés továbbra is kötelező marad. Pest megyében enyhítenek a korlátozásokon, mostantól a többi megyével egyenértékűnek tekintik.

Tovább olvasom »

Szombaton ismét piac, lesz idősáv az időseknek

Szombaton reggel 6-tól délután 3-ig megnyitja kapuit az érdi piac, 9-12 óra között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak – erről Csőzik László beszélt a Bundáskenyérben. A polgármester elmondta azt is: nincs tudomása a koronavírus okozta érdi halálesetről, és Érd jól vizsgázott a védekezés terén.

Tovább olvasom »

A pedagógusokat köszöntötték

Pedagógusnap alkalmából a város vezetői bejárják a helyi köznevelési intézményeket, ahol egy-egy szál virággal és csokorral köszöntik az érdi pedagógusokat, a jubiláló nevelők pedig emlékplakettben is részesültek.

Tovább olvasom »

Átadják a sasvárosi rendelőt

Két részletben költöznek be az Fehérvári út-Bagoly utca sarkán megépült rendelőbe az orvosok: május 18-ától, hétfőtől már ott tudnak dolgozni a gyermekorvosok és a védőnők, míg a háziorvosok és a gyógyszertár június 2-án kezdi meg működését az új épületben – tudtuk meg Tetlák Örs alpolgármestertől.

Tovább olvasom »