Címkék: Közélet

Érden továbbra is tilos a kültéri égetés

Ez a tél sem múlt el anélkül, hogy ne szennyeztük volna hulladékégetéssel a saját levegőnket. Az állami szabályok és rendeletek homályban hagyják, szabad vagy tilos avart és kerti hulladékot égetni? Érd önkormányzata azonban kibogozta a kérdést.

Tovább olvasom »

T. Mészáros szerint sosem volt ennyi pénz Érden, mint most

Szokásos pénteki online sajtótájékoztatója elején a vakcina fontosságáról beszélt T. Mészáros András, a város korábbi vezetője, majd az elmaradt útépítésekről, a hiányzó műszaki dokumentációkról tájékoztatta hallgatóságát. Szerinte egyébként még soha nem volt annyi pénz Érden, mint most.

Tovább olvasom »

Még nem tudni, kik lesznek az alpolgármesterek

Csőzik László október 23-án átvette megbízólevelét, 24-én pedig megtörtént az átadás-átvétel a hivatalban. Az alakuló közgyűlést november 5-én, kedden tartják, amikor megválasztják az új alpolgármestereket és megtörténik a képviselők eskütétele is – mondta el az új polgármester az Érd TV műsorában.

Tovább olvasom »

Alapítványt hoztak létre az Érdi Civil Állatmentők

Benke Kovács Gabriellával, az Érdi Civil Állatmentők vezetőjével beszélgettek az Érd Fm 101.3 munkatársai a Bundáskenyér című műsorban. Az apropó az volt, hogy alapítvánnyá vált a szervezet, de arról is szó esett, hogy állatmentő tevékenységük mellett a félárván marad érdi gyermekeknek is segítenek.

Tovább olvasom »

Nem lesz idén téli túlélési pont

Melegétel-osztás, tüzelőtámogatás, vörös kód – többek közt ezek a témák merültek fel a múlt csütörtöki krízismegbeszélésen. Elhangzott: idén nem tudnak egész télre kialakítani túlélési pontot a hajléktalanszállón, csak a vörös riasztás időszakában, mivel a törvényi szabályozás ezt teszi lehetővé.

Tovább olvasom »