Csalás, telefonhívásra
Két megtörtént unokázós csalás történetét mutatja be a BRFK, hanganyagok segítségével. Érdemes megmutatni az idős szülőknek, nagyszülőknek, elbeszélgetni velük, és segíteni abban, hogy ne váljanak áldozattá.
Két megtörtént unokázós csalás történetét mutatja be a BRFK, hanganyagok segítségével. Érdemes megmutatni az idős szülőknek, nagyszülőknek, elbeszélgetni velük, és segíteni abban, hogy ne váljanak áldozattá.
Az ÉTH tájékoztatása szerint a hulladékudvar nyitvatartása az alábbiak szerint alakul:
Augusztus 3-án és 11-én zárva tart az ÉTH hulladékudvara, áramszünet miatt.
Csalók próbálják megkopasztani a megyei vállalkozásokat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szerint az ismeretlen tettesek a cég levelezőrendszerét használják, és az ügyvezető nevében küldenek a pénzügyi vezetőnek tranzakcióra utasító, hitelesnek tűnő leveleket.
Az önkormányzati tulajdonú strandok vízminősége kifogástalan a hatósági ellenőrzések alapján, így azok mindegyike látogatható – tette közzé Facebook-oldalán Velence önkormányzata. Gárdonyban és Agárdon is több strand nyitva tart, vízminőségük kifogástalan.
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 4 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára szintén 4 forinttal csökkent.
Változik a vonatok közlekedése az augusztus 20-ai hosszú hétvégén.
Augusztus 17-én földi biológiai, 19-én pedig földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Éren, a város önkormányzatának megbízásából, a napnyugta utáni órákban.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ visszaadta villamos energia egyetemes szolgáltatási engedélyét, szeptember 1-jétől az MVM Next szolgáltatja az áramot. A villamos energia árát ez nem érinti, de az átállás idején lesznek napok, amikor az ügyfélszolgálatok zárva tartanak, és az online ügyintézés is szünetel majd.
Elhárították a hibát a törökbálinti polgármesteri hivatalban.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.