Adventi vásárt terveznek a Fundoklia térre
Az augusztusi nagysikerű Parkvárosi Parádé után a karácsonyi időszak előtt a Fundoklia téren szerveznék meg az Érdnyugati Adventi vásárt.
Az augusztusi nagysikerű Parkvárosi Parádé után a karácsonyi időszak előtt a Fundoklia téren szerveznék meg az Érdnyugati Adventi vásárt.
Az érdi nyomozók elfogták, őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 35 éves férfit, aki titkos szexuális viszonyt folytatott egy kiskorú lánnyal.
Jelentősen drágul a cigaretta jövőre. A jelenlegi 1400 forintról akár 1600 forintig is felszökhet egy doboz cigaretta átlagára jövő áprilisban, mégpedig a jövedéki adó jelentős emelkedése miatt – írja a Magyar Nemzet.
Helyi népszavazásokat indítanának a települések országszerte azért, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő európai uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kapják meg lakosságszám-arányosan,
Többen is jelezték, hogy Százhalombattán tüzet észleltek. Mint kiderült, nem történt tűzeset, csak fáklyázással járó karbantartási munkát végeznek.
Két hete nagy lendülettel indult el a rég beígért aszfaltozási program. Csőzik László polgármester akkor lapunknak adott interjúban beszélt a részletekről. Most facebook oldalán számolt be a munkafolyamatokról.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény az ünnepek alatt az alábbiak szerint üzemel:
Tíz rászoruló gyermeket szeretne megörvendeztetni egy-egy iskolakezdő csomaggal az Érdi Vöröskereszt.
A Szepes Gyula Művelődési Központ figyelmeztet, az intézményben tartott foglalkozásokra a gyermeküket, hozzátartozójukat a szülők a foglalkozás kezdetéig bekísérhetik, de a művház vezetése kéri, az előtérben kerüljék a csoportosulást.
Az ivóvízhálózatban bekövetkezett meghibásodás (csőtörés) miatt a Nárcisz utcában és környékén nyomáscsökkenés, vízhiány léphet fel. A szolgáltatás október 14-én, 16 óra után állhat helyre.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.