Helló szombat: forró kakaó és boldogságmozi vár az érdiekre
November 12-én rendezi meg lámpás felvonulását az Érdnyugat Egyesület, pénteken a Szikra tart kéklámpás rendezvényt.
November 12-én rendezi meg lámpás felvonulását az Érdnyugat Egyesület, pénteken a Szikra tart kéklámpás rendezvényt.
Kétszáz éve született Petőfi, a szabadságharcos, az örök szerelmes, az örök fiatal.
Csütörtökön nyílik Tarnócziné Barabás Irén kiállítása. Nemrégiben jelent meg a harmadik verseskötete, most a festményeit láthatjuk.
A farkasfalka című fantasy Cserni András első regénye, már írja a folytatást.
A Dankó Pista Életműdíj a műfaj legnagyobb kitüntetése, amit most Szóka Júlia énekművész, operettprimadonna kapott.
A régi és az új Parkvárosi Közösségi Ház ad otthont a művház rendezvényeinek.
A világhírű muzsikus az Érd Médiacentrumnak adott interjújában egy meghökkentő jóslatot fogalmazott meg.
Már az első nap nagy volt az érdeklődés a leselejtezett könyvek iránt.
Az IRKA-kör szombati szerzői estjén Naszvadi Judith író és Tarnócziné Barabás Irén festő, keramikus mutatkozott be a közönségnek.
Barlangok mélyén címmel tartottak családi délutánt szombaton az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.