Címkék: kultúra

Versel a város

Költészet napi rendezvénysorozatot szervez az Érdi Vörösmarty Gimnázium, amelyre meghívják a város valamennyi középiskolájának diákjait. Logótervezési pályázat, versmondó verseny és közös szavalás is szerepel a programok között.

Tovább olvasom »

Lássuk rózsaszínben a világot!

Ez a mottó ihlette ebben a hónapban a Csuka Zoltán Városi Könyvtár tematikus könyvválogatását. Így még ezen a héten rózsaszín borítójú kötetek várják az olvasókat a forgóállványon, – de ez nem jelenti azt, hogy kizárólagosan nőket érdeklő könyvekről lenne szó – mondta Nida Judit igazgatóhelyettes.

Tovább olvasom »

Táncoló rigmusok tündérországból

Bevált forgatókönyv szerint zajlanak az Irodalomkedvelők Klubjának költői estjei Daróci Lajosné szerkesztésében-rendezésében, amelyek egyedi hangját, hangulatát az éppen bemutatott alkotó és művei adják meg. Ezúttal Pálné Onódi Judittal ismerkedhetett meg a program közönsége a művelődési központban.

Tovább olvasom »

Már egyeztetnek az újranyitás részleteiről

A május 10-i héttől újra lehetnek nyugdíjasklubok és kisgyermekeknek szóló foglalkozások a Szepes Gyula Művelődési Központban – tudta meg az Érd Tv Wolf Katától, a Művelődési ház igazgatójától, aki beszélt a nyárra tervezett eseményekről és az újraindulás részleteiről is.

Tovább olvasom »

Gyermekeknek tart felvételit a Thália Tanoda Battán

Meghallgatást tart a 6-14 év közötti, színészkedni vágyó gyermekek részére Százhalombattán, az Óvárosi Művelődési Házban a Thália Tanoda február 29-én 10 órától. A tanodáról, a színészkedésről és a felvételiről kérdezte az Érd FM 101.3 a tanoda igazgatóját, Seszták Szidónia színművészt.

Tovább olvasom »

Huszadik alkalommal báloztak a horvátok és a rácok

Az Érdi Horvát Önkormányzat idén huszadik alkalommal rendezte meg a hagyományőrző rác bált a Szepes Gyula Művelődési Központban. A szokásoknak megfelelően kulturális programokkal, táncelőadásokkal valamint kórus produkciókkal kezdődött a bál, amit hajnalig tartó mulatozás követett.

Tovább olvasom »

Filmes robotok kiállítása nyílt a Savoya Parkban

A Karib-tenger kalózai, az Avatar, a Transformers vagy éppen a Hellboy karaktereivel találkozhatnak és fotózkodhatnak egy látványos kiállításon a Savoya Park látogatói. Egy lengyel művészcsoport újrahasznosított anyagokból alkotta meg a filmes tematikájú, több mint 2 méter magas robotokat.

Tovább olvasom »