Címkék: Magazin

Ami nekünk szórakozás, az a kutyáknak rémálom

Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára, erről számolt be közleményében az állatvédelemért felelős miniszteri biztos. Ami nem is baj, mert sajnos biztos lesz dolguk, hiszen magánterületen továbbra is lehet durrogtatni. Miért baj ez?

Tovább olvasom »

Utolsó hajrá a közönségszavazásban

Mint arról korábban írtunk már, idén újra szurkolhatunk érdi lánynak is a Pest Megye Szépe döntőjében. Az, hogy kinek a fejére kerül majd 2021-ben a szépségverseny vándorkoronája, csak március 20-án fog kiderülni, de a közönségszavazást eddig toronymagasan az érdi Böhm Alexandra vezeti.

Tovább olvasom »

Üzenet a tappancsban

Közös óévbúcsúztató játékra hívnak az Érdi Civil Állatmentők minden érdit és tárnokit. Akik szeretnének csatlakozni a játékhoz, azt kérik, hogy tegyenek ki december 31-én reggel egy tappancsot a házuk vagy kerítésük utcáról is jól látható részére.

Tovább olvasom »

Karácsonyi ének 2020-ból

Nikinek és három gyermekének ez az első olyan karácsonya, amit a kis házukban tölthetnek. Előtte albérlet, rokonok, gyermekotthon… Ahhoz, hogy a sajátjukba költözhessenek, nemcsak Niki hatalmas kitartásáravolt szükség, hanem az emberek segítőkészségére is.

Tovább olvasom »

Már az új házban tudnak karácsonyozni

Egy évvel azután, hogy az országos sajtóból is megismerhették az érdi négy gyermekes édesanya, Szilvia történetét, akit akkor még a kilakoltatás fenyegetett, az ország összefogásának és a Gyermekétkeztetési Alapítványnak hála idén már új, összkomfortos otthonukban ünnepelhetnek.

Tovább olvasom »

Teljesítették az érdi angyalok a kívánságokat

Végül, a Családok Átmeneti Otthonának lakóival együtt, összesen 115 gyermek személyes kívánságát teljesítették a Jézuska Járat „angyalkái”. Bereiné Petrik Mária, a Szociális Gondozó Központ megbízott vezetője kérdésünkre elmondta, az ajándékok nagy része már beérkezett hozzájuk.

Tovább olvasom »

Miért csak egy bejárat van nyitva a Városligetnél?

Az Érdi Újság egyik olvasója jelezte a szerkesztőségnek, hogy bár nagyon elégedett az érdi Városligettel, nem érti, jelenleg miért csak egyetlenegy bejárat van nyitva, ami ráadásul, járda hiányában, gyalogosan csak úttesten megközelíthető. Szűcs Gábor alpolgármester válaszolt a lapnak.

Tovább olvasom »