Repülj vissza az időben: Nyitott Kapuk Napja Érden
Ma kinyílik a helytörténeti gyűjtemény ajtaja, ahol délelőtt tíz órától várják a látogatókat. Délután szabadulószoba és rendhagyó tárlatvezetés is lesz.
Ma kinyílik a helytörténeti gyűjtemény ajtaja, ahol délelőtt tíz órától várják a látogatókat. Délután szabadulószoba és rendhagyó tárlatvezetés is lesz.
Régészet, őslénytan, madárismeret – mindebbe, és még sok másba is belekóstolhattak a Magyar Földrajzi Múzeum nyári táborozói.
Mongólia csodálatos világa egy estére a Magyar Földrajzi Múzeumba költözött. Tekintsék meg képes összeállításunkat.
A Magyar Földrajzi Múzeum mellett az Érdi Galéria is izgalmas programokkal készül.
A Földrajzi Múzeum színes, a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt izgalmas programmal készül a Múzeumok Éjszakájára.
Közösségi Múzeum díjat nyert a Magyar Földrajzi Múzeum, ami a kincses kiállítás után újabb meglepetéseket tartogat a látogatóknak.
Tizenkét hazai és külhoni csapat mérkőzött meg a Földrajzi Múzeum vetélkedőjén.
A Magyar Földrajzi Múzeumban kiállítják az összes, 2018-ban felfedezett arany- és ezüstpénzt, tárgyat, eszközt. Ez lesz az első ilyen tárlat.
Dokumentumokkal és fotókkal szeretnék bővíteni a helytörténeti gyűjteményt, amelynek egy részét már digitalizálták, és szabadon megtekinthető.
Több mint ezer növénnyel, új sétányokkal, öntözőrendszerrel gazdagodik a Magyar Földrajzi Múzeum kertje.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.