Címkék: Mindennapok

Érdi Napok: Nyomáspróba a Főtéren

Ebben az évben 18. alkalommal rendezik meg az Országos Víziközmű Szerelőversenyt, amit a tavalyi érdi siker után ezúttal az ÉTV Kft. bonyolíthat le. Rendhagyó módon a város főterén tartják a verseny gyakorlati részét az Érdi Napokon, szeptember 11-én, 13 órától

Tovább olvasom »

Érdi Napok: Rendhagyó hősök rendhagyó köntösben

Gyerekíró ma annál nagyobb dicséretet nem is kaphatna – persze a gyerekek szeretete után -, minthogy a XXI. századi magyar gyermekirodalom első számú szerzője, történetesen Varró Dani azt írja egy mesekötetéről: „Ez a könyv olyan, mint a pöttyös bögre kávé. Tarkabarkán keserű, fejbevágóan pöttyös.”

Tovább olvasom »

Érdi Napok: Bábok a baromfiudvarban (Gőgös Gúnár Gedeon)

A Csemete Bábszínház művészei hisznek abban, hogy a meséléssel, főleg ha azt bábokkal játsszák el, fontos értékeket és üzeneteket lehet átadni a gyermek közönségüknek. Ahhoz pedig, hogy ne felejtődjenek el olyan könnyen a látottak és hallottak, a piciket is rendre bevonják az előadásaikba.

Tovább olvasom »

Érdi Napok: Ravasz László emlékére

A reformáció 500. évfordulójára állították össze azt a tárlatot Ravasz László református püspök unokái és dédunokája – Bibó Borbála, Szacsvay Éva és Tegzes Orsolya –, amely tavaly óta járja az országot, s most az Érdi Napok keretében a városi galéria emeleti termében látható szeptember 8–24-ig.

Tovább olvasom »

Érdi Napok: Valamiből valamit

Mit lehet készíteni egy ócska pulóverből? Mi az a körmönfonás? Hogyan működik a szövőszék, mi fán terem a horgolás – mindezt megtudhatják azok, akik ellátogatnak a Szövőszakkör és a Guzsalyas Klub ingyenes, nyitott programjaira szeptember 9. és 15. között.

Tovább olvasom »