Címkék: Mindennapok

Az igazság arcai – gyerekszemmel

Gyermekrajzpályázat-kiállítás nyílt múlt szerdán a Budapest Környéki Törvényszék, a Zoom Egyesület és az Országos Bírósági Hivatal együttműködésében. Több mint százötven alkotás érkezett tizenegy intézményből, köztük Érdről is.

Tovább olvasom »

Bogáncs az otthonunkba, Vuk pedig az erdőbe való

Nem gyereknapot, hanem gyerekhetet szervezett a Kincses Óvoda Ófalusi Tagóvodája a múlt héten a kicsiknek, amin hétfőtől péntekig rendőrök, tűzoltók és az autóik, markológépek, gyerekkoncertek, játékok és állati jó bemutató szórakoztatták az apróságokat.

Tovább olvasom »

Az év emlőse – a hermelin

2021-ben az év madarának a cigánycsukot, az év halának pedig a jászkeszeget választották hazánkban. A Vadonleső Program most nyilvánosságra hozta, hogy 2021-ben az év emlőse a hermelin (Mustela erminea) lett.

Tovább olvasom »

Szomszédolós szombat

Bár egymás mellett élünk, egyre kevésbé van időnk arra, hogy megismerjük egymást. Ezen is akar változtatni a szomszédünnep, amit – ebben a formájában – most először tartottak meg Érden. Azt, hogy igény van rá, mi sem bizonyítja jobban, hogy csaknem 30 utcában szomszédoltak az érdiek már most.

Tovább olvasom »

Mérgezés fagyállóval

Nagy port kavart a hír, hogy az elmúlt napokban két kutyát és egy macskát is fagyállóval mérgeztek meg Érden. Herber Krisztát, a Városközponti Állatorvosi Rendelő állatorvosi asszisztensét kérdeztük, mit tehetünk, ha kedvencünket hasonló incidens éri.

Tovább olvasom »

Még lehet jelentkezni a keresztféléves képzésekre

Január 29-én jár le a jelentkezési határidő a Kós Károly Technikumban induló keresztféléves felnőtt képzésekre. Az első két szakképesítés megszerzése végzettségtől függetlenül ingyenes. Az ÉrdFm 101,3 munkatársa Tériné Pataki Magdolna, szakközépiskolai igazgatóhelyettessel beszélgetett.

Tovább olvasom »

Édes meglepetések

Koncerttel, arcfestéssel, játékokkal, no meg sok-sok finomsággal lepte meg a piciket május 30-án a Szociális Gondozó Központ, gyermeknap alkalmából. A rendezvényt a Magyar Élelmiszerbank támogatta – több mint száz apróság örülhetett az édességeknek.

Tovább olvasom »

Fejszámolásból jeles

Látták azt a filmet, amiben a NASA problémáját három olyan nő oldja meg, akik számító- és számológépeket meghazudtoló gyorsasággal és precizitással számolnak fejben? Ilyen kis tehetségek mérhették össze tudásukat a tárnoki iskolában nemrégiben egy saját fejlesztésű szoftver segítségével.

Tovább olvasom »