Címkék: Mindennapok

Három nap a népmese jegyében

Három napos akkreditált továbbképzést tartottak a héten az óvodapedagógusoknak a XXI. Óvodai Szakmai Napok keretében, a Kutyavári tagóvodában. A 30 órás továbbképzést az önkormányzat finanszírozta, az OBM egyesület szervezte, célja pedig az volt, hogy módszertani ötleteket és eszköztárat nyújtson a magyar hagyomány elemeinek ötvözésével.

Tovább olvasom »

Elkészült a Leányka utca

Teljes hosszában aszfaltburkolatot kapott a Leányka utca, hiszen az elmúlt napokban az Ürmös utca felé eső szakasz is elkészült. Kéri Mihály, a választókerület önkormányzati képviselője kiemelte: ezen kívül a közeli gyűjtőutak is megújultak az elmúlt időszakban, ez pedig jelentősen javította a területen a közlekedést.

Tovább olvasom »

Még lehet jelentkezni a szombati TeSzedd-re

Már több mint kétszázan jelentkeztek a szombati TeSzedd önkéntes szemétszedő akcióra. Magas a létszám tehát, tudtuk meg Macsotay Tibortól, az érdi polgárőrség vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy még mindig van lehetőség bekapcsolódni az akcióba, ami szombaton 10 és 13 óra között zajlik a város különböző pontjain.

Tovább olvasom »

2030 perc, 2030 kilométer

Ötödik alkalommal rendezi meg az érdi BSI Futónagykövet csoport a 2030 perces közösségi váltófutást az érdi gáton. A cél nemcsak az, hogy az időt teljesítsék a résztvevők, hanem össze szeretnének gyűjteni 2030 lefutott kilométert is – ez tavaly és tavalyelőtt már sikerült. Kezdő és haladó futókat egyaránt várnak erre az ingyenes közösségi rendezvényre, április 5. éjféltől 7-én délelőttig.

Tovább olvasom »

Szünetel a vonatközlekedés március 23-án Kelenföld-Érd alsó-Tárnok között

A Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán megtalált két darab egyenként egytonnás robbanótestet. A rendőrség a művelet idejére 1 kilométeres körben kiüríti a városrészt, valamint lezárja a 6-os számú főutat, és a MÁV Kelenföld-Érd alsó-Tárnok közötti szakaszán is szünetel majd a vonatközlekedés.

Tovább olvasom »

Nyílt napot tartottak a Bolyaiban

A Bolyai János Általános Iskola idén is megtartotta immár hagyományos nyílt napját. A rendezvény célja, hogy az intézmény jelenlegi és jövőbeli tanulóinak szülei a gyakorlatban is lássák, hogy miként zajlik az oktatás az érdi iskolában.

Tovább olvasom »