Címkék: Nagyinterjú

„Egy-egy trükkre Rodolfo tanított”

A fejtörők és kvízjátékok szerelmesét, Kurusa Józsefet eddig csak a rendszeresen megjelenő rejtvényekből ismerhették az Érdi Újság olvasói. A számok bűvésze most elmesélte, hogyan lett sudokubajnok a mezítlábas,
teheneket őrző kisfiúból.

Tovább olvasom »

A kudarc fontos része az írásnak

A Jazz Fesztivál idén Dragomán György írót hozta el városunkba, hogy a hegedűs Lantos Zoltánnal zene és irodalom párbeszédét mutassák be. Az íróval mesterségének kulisszatitkairól beszélgettünk, de szóba került a facebook, a szabadság kérdése, ahogy az is, vajon milyen asztalos lenne, ha nem írna.

Tovább olvasom »

„Ami a bukásom után történt, jót tett nekem”

Érd valamennyi polgármestere közül Harmat Béláé a legkitüntetettebb helyzet, hiszen a „rendszerváltó” városvezető lehetett. 70. születésnapján megkérdeztük tőle, miként tekint vissza húsz évvel ezelőtti tetteire, önmagára, milyen volt és milyen lett a politika.

Tovább olvasom »

„Magam is kicsit elsvédültem”

A málenkij robottól Balázs Dénes munkásságán át a svéd–magyar kapcsolatokig számtalan témában kutatott, majd irányt váltott, és most kutatóként, földrajztanárként és coachként abban segít, hogy ki-ki megértse a világban és a saját életében zajló folyamatokat. Lendvai Timár Edittel beszélgettünk.

Tovább olvasom »

„Fontos, hogy érezzék, nincsenek egyedül a bajban”

Kőműves szeretett volna lenni, édesapja mellett és az iskolában is kitanulta a szakmát, aztán az élet más pályára állította: nem házakat épít, hanem emberi sorsokat, segítő kezet nyújtva, amikor legnagyobb a baj. Krasznainé Simonyai Tímeával, az önkormányzat közbiztonsági referensével beszélgettünk.

Tovább olvasom »

Száz év kaland

Török Gézáné Ili néni életének száz évéből nem újságcikket, hanem könyvet lehetne írni. Olyan szerencsések voltunk, hogy pár érdekes történetet velünk is megosztott kalandos életéből, és arról is beszélgettünk, mire vágyik most, a századik születésnapján túl.

Tovább olvasom »

Világhírűek az érdi plüss állatbabák

Nem is gondolnánk, micsoda sikertörténetet rejteget az érdi dombtető. Bár a BEBE kollekció néven világhírűvé lett plüss állatbabák Magyarországon nem, csak külföldön kaphatók, meg lehet az a jó érzésünk, hogy tervezőjük, Bajkó Erzsébet grafikus Érden találta meg az otthonát.

Tovább olvasom »

„Nem vagyok olyan bátor, mint Svejk”

Vannak színészek, akik soha nem mennek ki a divatból. Mikó István Svejk vagyok című darabjával 35 éve járja az országot. Július 25-én a Szepes Gyula Művelődési Központ szervezésében az érdi közönség is együtt nevethet a derék katonával, akinek még ma is van aktuális mondanivalója.

Tovább olvasom »