Így készülnek a szervezők az 50. Érd Körbére
A főszervező, Csengeri Attila reméli, hogy önkormányzati képviselőként még többet tehet majd a helyi kerékpáros kultúra fejlesztéséért.
A főszervező, Csengeri Attila reméli, hogy önkormányzati képviselőként még többet tehet majd a helyi kerékpáros kultúra fejlesztéséért.
Eredetileg szeptember 22-én, vasárnap lett volna a népszerű biciklis megmozdulás, de az árvízi védekezés miatt két héttel később rendezik meg.
Tizenkilencedik századi magyar bűnesetekről tart előadást Csapó Csaba, történész szeptember 18-án a Szepes Gyula Művelődési Központban.
A népszerű rendezvényt a várható szeles, esős, hideg időjárás miatt két héttel később tartják az érd-ófalusi pincesoron.
Érden és környékén annyi program lesz, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Segítünk a választásban.
Válogathatunk, ha nem a fővárosba, vagy valahova távolabb szeretnénk kimozdulni augusztus 20-án.
A nemzetközi és hazai táncegyütteseken túl – többek közt – a Budapest Klezmer Band, a Besh o droM, sőt még Kis Grófo is fellép hazánk nagy múltú folklórfesztiválján.
Július 13-án bezár a Hincz Gyula képzőművész munkásságát bemutató kiállítás az Érdi Galériában, de a szervezők a búcsút is szeretnék emlékezetessé tenni.
Június 15-től a városközpontba várják azokat, akik nem otthon a tévé előtt szeretnék nézni a labdarúgó-Eb mérkőzéseit.
Radics Gigi, Intim Torna Illegál, New Level Empire. Csak néhány név, akik fellépnek a város május 25-ei ingyenes rendezvényén.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.