Címkék: sport

Női kézi: nézők előtt játszhat az ÉRD

A héten két edzőmeccsel folytatja a felkészülést az ÉRD női kézilabdacsapata, amely előbb augusztus 25-én az Alba Fehérvár vendégeként, majd 27-én, hazai pályán a Vasas SC ellen is megméreti magát. A találkozókra a belépés ingyenes, de védettségi igazolvány szükséges.

Tovább olvasom »

250-en, 6 korosztályban, tucatnyi csapattal

2019-es alapítása óta dinamikusan növekszik, fejlődik a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapata. A klub már augusztus elején elkezdte a felkészülést az új idényre, ahol már hat különböző korosztályban ennél jóval több együttessel lesz érdekelt.

Tovább olvasom »

Női kézi: a héten kétszer is pályán az ÉRD

A veretlenül megvívott csehországi felkészülési torna és egy rövid pihenő után folytatja az edzőmeccseket a Váci NKSE elleni bajnoki rajtra készülő ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata, amely előbb 25-én 11 órától Fehérváron vendégszerepel, majd 27-én 16 órától a Vasast látja vendégül az ÉRD Arénában.

Tovább olvasom »

Karate: így sikerült az Eb az érdi sportolónak

A legjobb nyolc között ért véget a 48. korosztályos karate Európa-bajnokság az MTK Budapest érdi karatékájának, Botos Botondnak, aki második meccsén szenvedett sérülést a finnországi kontinensviadalon és két mérkőzés után a harmadikon szenvedett vereséget.

Tovább olvasom »

Foci: jól hajrázva őrzi veretlenségét az Érdi VSE

Noha már az első félidőben jelentős mezőnyfölényt alakított ki, csak a hajrában Németh Gábor Vince és Gubacsi Zoltán góljaival tudta megtörni a házigazda Gárdony-Agárdi Gyógyfürdőt és győzött 2-0-ra az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának negyedik körében.

Tovább olvasom »

Újra a jégen

Alig egy hónapot pihentek és az Érdi Jégcsarnok adottságainak köszönhetően a júniusban véget érő edzések után már augusztus elején újraindult – sőt, kibővült – a munka a Kárpáti Farkasok jégkorongozóinál.

Tovább olvasom »