Címkék: sport

Megvan, kikkel játszhat az ÉRD!

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kedden, bécsi központjában sorsolja ki a női EHF-Kupa harmadik, utolsó selejtezőkörének párosításait. Az ÉRD az első kalapba került, így kiemeltként várja a sorsolást.

Tovább olvasom »

Élen a Tanulásban, Élen a Sportban!

Nagy megtiszteltetés érte Botos Botondot. Az Európa-bajnok, világbajnoki ötödik helyezett korosztályos érdi karatés Budapest Főváros Önkormányzatától átvezette az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díjat.

Tovább olvasom »

Bemutatkoztak!

Hazai pályán is megkezdte szereplését a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjában a BKG-VMG DSE, amelynél több új játékos is bemutatkozott.
Új, jóval erősebb bajnokságban kezdte el a 2018/2019-es szezont a BKG-VMG DSE, amely a nyugati csoportból a budapesti és Pest megyei együtteseket tömörítő Közép B-csoportba kapott besorolást.

Tovább olvasom »

Újabb gólzápor

Ugyan a házigazda Puskás Akadémia FC II 2–0-ra is vezetett a félidőben, de az Érdi VSE nem adta fel, egyenlített, azonban a hajrában ismét hátrányba került. A hosszabbításban Bozsoki Imre révén pontot mentettek a vendégek, így 3–3-as döntetlennel ért véget az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában rendezett nyitómeccs.

Tovább olvasom »

Az Érdligeti nyerte a sakkversenyt!

Immár nyolcadik alkalommal rendezte meg sakkversenyét az Érdi VSE sakk szakosztálya a Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában. A viadalon a környező települések hat iskolájának 38 versenyzője összesen hét kategóriában mérette meg magát.

Tovább olvasom »