Fél Tárnok víz nélkül maradhatott egy csőtörés miatt
A Rákóczi úton repedt el egy vezeték, délutánig tarthat a helyreállítás.
A Rákóczi úton repedt el egy vezeték, délutánig tarthat a helyreállítás.
A nehézségek ellenére sikeres volt Tárnok számára a tavalyi év. A polgármester szerint ez idén sem lesz másképp.
Háromszor több energiaár-támogatásra lenne szüksége a szomszédunknak, mint amennyit kapott.
Érd, Tárnok, Sóskút és Pusztazámor vízellátása válik biztonságosabbá a munkálatoknak köszönhetően.
Már az első nap nagy volt az érdeklődés a leselejtezett könyvek iránt.
Nyárzáró lecsófőző napot tartanak Tárnokon, a vasútállomás melletti parkban augusztus 28-án. A versenyre csapatok nevezését várják.
A karácsonyi cipős doboz sikerén felbuzdulva jótékonysági tanszergyűjtést szervez a tárnoki Heinrich Antal Ház és Könyvtár a tárnoki alsó tagozatos gyerekek számára. A gyűjtés célja, hogy mindegyik évfolyamból legalább 10 diáknak tudjanak segíteni.
Szeptember 17-én (szombaton) 8–12 óra között elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek Tárnokon, a polgármesteri hivatal épülete mögötti parkolóban.
Két árnyékolót és három légkondicionálót szereltek fel a tárnoki Heinrich Antal Házban.
Margitligeten befejeződtek a munkák, három utca kapott aszfaltburkolatot – tájékoztatott közösségi oldalán Lukács László polgármester.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.