Day: January 8, 2019

Segítség a krízishelyzetben élőknek

Telt házzal üzemel a januári hidegben a hajléktalanszálló, de a túlélési ponton még tudnak fogadni rászorulókat. A hajléktalanellátásban dolgozók egyetlen olyan emberről tudnak, aki az utcán él – és nem hajlandó igénybe venni ezt az ellátást -, de az utcai szociális munkások több mint száz olyan emberről gondoskodnak, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de nagyon rossz körülmények közt élnek. A rendkívüli hidegben tartós élelmiszerrel, pokróccal, meleg ruhával tudjuk leginkább segíteni a hajléktalanellátó munkáját.

Tovább olvasom »

Mindent az szja-bevallásról

Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A NAV ebben az évben még több adózónak, a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet.

Tovább olvasom »

Több helyen is lehet vért adni a héten

Több millióan vannak a világon, akik vért adnak, sőt, rendszeresen teszik ezt. Emberek milliói köszönhetik nekik az életüket, úgy, hogy közben nem is ismerik egymást. Most Ön is segíthet, januárban a környéken több véradást is szervez a Vöröskereszt.

Tovább olvasom »

Balesetmentesen a fagyos reggeleken is

A téli időszakban a rendőrség is fokozottabban figyel rá, hogy minden autós betartja-e a balesetmentes közlekedés előfeltételeit a tél időjárásnak megfelelően, illetve ilyenkor fontos tanácsokkal is szolgálnak, miket kell ennek érdekében megtenniük a gépjárművezetőknek, mondta el az Érd TV-nek Kürti István alezredes, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője.

Tovább olvasom »