Day: January 22, 2019

Büntetőügyekben hozott ítéletet az Érdi Járásbíróság

Az Érdi Járásbíróságon rövid időn belül megszülettek az első büntető ügyekben hozott ítéletek. Az Érdi Járási Ügyészség két ügyben ittas járművezetés vétsége miatt állította bíróság elé a vádlottakat. A bűncselekményeket 2019. január 1-jén és január 7-én követték el. Mindkét ügyben ügyeletes bíróként az Érdi Járásbíróság elnöke, dr. Liziczay Sándor járt el.

Tovább olvasom »

Megvan, kik kapják az első úszóbérleteket idén

Egyre többen ismerik meg az Ifjúsági Önkormányzat és az ÉRD Aréna közös kezdeményezését, az úszóbérlet-akciót. Az előző évekhez hasonlóan idén is 9 hónapon át sorsolnak ki egy-egy érdi általános iskolás diákot, aki 10 alkalmas bérletet nyer kísérőjével együtt.

Tovább olvasom »

„A nemzetiségi kultúra is a magyar kultúra része”

Kiss Sándor, a Szociális Gondozó Központ munkatársa fogalmazott így a Magyar Kultúra Napján, immár negyedik alkalommal megrendezett programjukon. Hiszen amellett, hogy a kultúra minden szeglete megjelent eseményen – vers, néptánc, zene és színdarab is volt a repertoárban –, a nemzetiségi hagyományokra is nagy hangsúlyt fektettek. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.

Tovább olvasom »

Az igazi munka csak a mentés után kezdődik

Nagy vihart kavart nemrégiben, amikor kiderült, hogy 130 kecskét tartott rendkívül rossz körülmények között egy parkvárosi lakos. Megkerestünk egy állatmentő alapítványt, és beszélgettünk az állatmentésről, arról, hogy milyen munka vár a kimentés után a kimentett állatra és az állatmentőre is, és persze szót ejtettünk a felelős állattartásról.

Tovább olvasom »