Gólyahír Tárnokon
Gólyaköszöntő programot szerveztek Tárnokon, a Heinrich Antal Házban. Az esemény kezdeményezője egy helyi lakos volt, aki évek óta azon dolgozik, hogy a tárnoki gólyák biztonságos fészekbe térhessenek haza.
Gólyaköszöntő programot szerveztek Tárnokon, a Heinrich Antal Házban. Az esemény kezdeményezője egy helyi lakos volt, aki évek óta azon dolgozik, hogy a tárnoki gólyák biztonságos fészekbe térhessenek haza.
Sorozatban harmadszor állhatott dobogóra az Érdi VSE labdarúgócsapata, amely az NB III Nyugati csoportjának 2018/2019-es idényét a bajnok FC Ajka mögött ezüstérmesként zárta.
Több száz érdi gyermek juthatott el májusban rendhagyó környezetvédelmi programokra egy nyertes pályázatnak köszönhetően.
Első félévén van túl a korcsolyázás Érden, amit érdekes és szórakoztató programokkal ünnepeltek a növendékek szombaton. Az Érdi Jégcsarnokban otthonra lelt sportág mintegy húsz fős közösséget alakított ki az elmúlt bő hat hónapban.
Oma Opa gyermeknapot szervezett Pünkösd előtt az Érdi Német Kultúr Egyesület. Az eseményen a gyerekek mellett a nagyszülőket is várták, hiszen ők őrzik a németség hagyományait és leginkább ők tudnak mesélni a legkisebbeknek is emlékeikről.
Gyürüs István adventista lelkész és felesége évek óta rendeznek napközis tábort Érden, a Hivatalnok u. 36-38. szám alatt, nem csak a gyülekezet tagjainak. Idén július 1. és 6. között várják a 6-12 éves gyerekeket.
Egy ötödik, egy hetedik és egy tizenkettedik helyezést értek el az Érdi Spartacus SC juniorkorú birkózói a spanyolországi Pontevedrában rendezett junior Európa-bajnokságon.
Érd várossá nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából amatőr labdarúgótornával folytatódott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának programsorozata.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.