Day: June 22, 2020

Pár hét, és átadják a játszóteret

Hamarosan elkészül a Fürdő utcai játszótér. Mivel a régi eszközök nagyon rossz állapotba kerültek, többségüket üzemen kívül helyezték, és az ÉKFI újakat telepít a régiek helyébe. Amit meg lehetett tartani, azt felújították. Az új eszközök és a gumipadozat 7,5 millió forintba került. 

Tovább olvasom »

Női kézi: kapust igazolt az ÉRD

A legutóbbi két idényt az Alba Fehérvár KC-nál töltő Györkös Rebeka Érden folytatja pályafutását – közölte a handballerd.hu-n az ÉRD. A kapus korábban egy bő félszezont már dolgozott együtt Horváth Rolanddal Békéscsabán.

Tovább olvasom »

Jövő hétfőtől indul a nyári városi napközis tábor

Június 29. és augusztus 14. között rendezi meg Érd önkormányzata a városi napközis tábort az érdi gyerekeknek. A helyszín idén a Bolyai iskola, illetve a Magyar Földrajzi Múzeum kertje lesz. Egy tábori hét az érdi lakosoknak tízezer forintba kerül. Nagy az érdeklődés, sok szülő él a lehetőséggel.

Tovább olvasom »

Kiállításmegnyitóval tárja ki újból kapuit az Érdi Galéria

Június 26-án, pénteken 18 órakor Ásztai Csaba festőművész kiállításával nyílik újra az Érdi Galéria. „Hagyományosan zenei programmal fűszerezzük a rendezvényt, Dresch Mihály fog szaxofonon játszani a közönségnek és Feledi Balázs művészettörténész fogja megnyitni a kiállítást”, mondta el Kéri Mihály.

Tovább olvasom »

Baseball: vereséggel indult a szezon

Néhány hónapos csúszással ugyan, de a hétvégén elkezdődött a baseball NB I 2020-as idénye, az Érdi Baseball és Softball Club felnőtt férfi együttese a nyitókörben 9–5-ös vereséget szenvedett az Óbuda Rascalstól.

Tovább olvasom »

Nagy nyári olvasási kihívás a gyerekeknek

A legkisebb olvasók számára a Gyermekkönyvtár, az előző évekhez hasonlóan, újra elindította a nyári olvasási kihívását. A kihíváshoz bármilyen könyvek választhatóak, a szervezők csak annyit kérnek, hogy mindennap olvasson belőle a gyerek minimum 20 percig vagy egy fejezetet, különféle helyzetekben.

Tovább olvasom »