Day: July 21, 2020

Teljesült az álom

Negyven autista gyermeket tud ingyenesen táboroztatni a nyáron a Szikra Tehetséggondozó Egyesület, köszönhetően a széleskörű összefogásnak és támogatásnak. A helyszínt a művelődési központ biztosítja, ám a szakemberek, programok és eszközök anyagi fedezetét elő kellett teremteni.

Tovább olvasom »

Ki költözik az ipari parkba?

A Vadlúd utcai kereszteződésről, illetve az Érden épülő ipari parkról beszélgetett az ÉrdFM 101,3 riportere Lukács Lászlóval, Tárnok polgármesterével, aki elmondta: az érdi és a tárnoki önkormányzat szeretné tudni, milyen cégek települnek be az ipari parkba, mert erről nem kaptak tájékoztatást.

Tovább olvasom »

Negatív rekordok Romániában

Romániában megdőltek a koronavírus-járvány rekordjai, mind az egy nap alatt diagnosztizált új esetek, mind az elhalálozások tekintetében. A kormány a kedden hatályba léptetett karnaténtörvény alkalmazásától reméli a fertőzések ütemének megfékezését.

Tovább olvasom »

Újra versenyezhetnek a birkózók

Elkészült a birkózók 2020-as őszi versenynaptára, ennek értelmében már szeptembertől ismét versenyezhetnek az Érdi Spartacus birkózói, akik augusztus elején még strandbirkózásban jeleskedhetnek.

Tovább olvasom »

Március óta először játszhattak

Székesfehérváron vendégeskedtek a Kárpáti Farkasok U8-as és U10-es korosztályai, amelyek első mérkőzéseiket játszhatták a házigazda Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia meghívásának köszönhetően.

Tovább olvasom »

Itt lehet bejelenteni a rágcsálókat!

2020-ban is végez rágcsálógyérítést Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, amely emlékeztet, az ingatlannál lévő rágcsálók irtása a tulajdonos feladata, míg közterületen az önkormányzat gondoskodik a rágcsálógyérítésről. A rágcsálókat egy űrlap kitöltésével jelentheti be a lakosság.

Tovább olvasom »