Megvannak a legszebb érdi porták tulajdonosai
Táblát, emléklapot és vásárlási utalványt nyertek azok, akik beneveztek az idei Virágzó érdi porta pályázatra, s a szakmai zsűri a legszebbnek ítélte a környezetüket. Nevezni négy kategóriában lehetett.
Táblát, emléklapot és vásárlási utalványt nyertek azok, akik beneveztek az idei Virágzó érdi porta pályázatra, s a szakmai zsűri a legszebbnek ítélte a környezetüket. Nevezni négy kategóriában lehetett.
Az érdi kapitányság munkatársainak gyerekei is részt vettek a rendőrség kerékpáros és vízi vándortáborban július 13. és 19. között a Körösök völgyében – tájékoztatott Szatmáriné Berczi Dolóresz, bűnmegelőzési főelőadó.
Meghosszabbították a Magyar Kézműves Remek 2020 pályázat jelentkezési határidejét. pályázat, amelynek célja a hagyományőrző vállalkozói kultúra, illetve a kézműves szakma rangjának további emelése, valamint az újabb piaci lehetőségek feltárása, ez év februárjában ismét meghirdetésre került.
Újabb segítséget nyújtottak a civilek, ugyanis júliusban a Szikra Tehetséggondozó javára gyűjtöttek a Facebookon, akik azt a célt tűzték ki, hogy augusztusban 40 autista gyermeket tudjanak táboroztatni. A terv 250 ezer forint volt, amit végül sikerült 26 ezer forinttal megfejelni.
Egyre több család fordul segítségért a TündérPakk Alapítványhoz, a tündérek pedig segítenek, amiben csak tudnak. Nyáron azonban érezhetően alább hagyott az adományozási kedv, így a TündérPakk arra kér mindenkit, hogy akinek csak módjában áll, segítsen tartós élelmiszerrel.
Az érdi férjétől elszökött enyingi feleség miatt visszakérték az esküvő árát az érdiek, mire az enyingiek a másik családot érintő pikáns részletekkel válaszoltak.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.