Életmű-elismerést vehetett át Kubassek János
Xantus János éremmel ismerte el a Magyar Természettudományi Társulat elnöksége dr. Kubassek János geográfus, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója munkásságát.
Xantus János éremmel ismerte el a Magyar Természettudományi Társulat elnöksége dr. Kubassek János geográfus, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója munkásságát.
Pincelátogatással, gasztronómiai vásárral, játszóudvarral, színpadi programokkal, Bódi Csabi műsorával és utcabállal várják a szervezők az érideket déltől éjfélig a pincesoron. Érdemes követni facebook-oldalunkat is, az Érd Médiacentrum élő kitelepüléséről. A HELYSZÍNRŐL JELENTKEZÜNK
916 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt két idős, krónikus beteg.
Az Érdi Jazz Fesztivál idén fele olyan hosszú, mint szokott lenni, de Irk Réka fesztiválmenedzser ígérete szerint ugyanannyi zenész lép fel rajta, mint szokott. Sőt, nemcsak a zenészek létszámában hozza a korábbi éveket a péntek esti nyitány alapján, de a koncertek színvonalában is.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.