Így változik az életünk hétfőtől
Ami változik hétfőtől: a boltokban, intézményekben zárt térben sem kell maszkot viselni, senki sem kéri majd a védettségi igazolványt, a munkáltatók pedig nem írhatják elő többé az oltást.
Ami változik hétfőtől: a boltokban, intézményekben zárt térben sem kell maszkot viselni, senki sem kéri majd a védettségi igazolványt, a munkáltatók pedig nem írhatják elő többé az oltást.
Március 1-jén indult Érden a Tiszta ügy kampány, melyben az ún. menstruációs szegénységre próbálják felhívni a figyelmet. Ez azt jelenti, hogy vannak nők, akiknek nincs pénze intim higiéniai termékekre, így minden hónapban néhány napra kiszorulnak a társadalomból. Vasárnap értük tartanak nőnapot.
Éves közgyűlést tartott az Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesület szombat délután a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban. A 70 tagot számláló baráti közösség a törvénynek megfelelően elfogadta a tavaly évi beszámolókat, és áttekintette az idei programokat is, amiből lehet, hogy lesz, ami meghiúsul.
Érdre érkezett a Terror Háza Múzeum vándorkiállítása a 30 éve szabadon, ami korabeli fotókon és plakátokon keresztül mutatja be a rendszerváltozás időszakát. A szervezők célja, hogy a fiatalok is megismerjék az akkori történelmi eseményeket.
Kesztyűket, láthatósági mellényeket és képzési kiadványt osztottak szét szombat délelőtt a Beszterce téren az érdi romák részére, akikkel együtt akarják felszámolni az illegális szeméthalmokat. „A tisztaság második egészség – szemléletformáló projekt 2022” program célja a környezetvédelem.
Néhány nappal ezelőtt T. Mészáros András fideszes önkormányzati képviselő, korábbi polgármester „Nagyon gonoszok” címmel nyilvános Facebook-posztjában azt írta, hogy Csőzik László a kerítése előtt álló villanyoszlopról „bosszúból” leszereltette a közvilágítást. A polgármester reagált a vádakra.
Sérülések miatt kissé megfogyatkozva is jól bírta a második félidőt és fontos idegenbeli meccset nyert meg 76-65-re a Szent Pál Akadémia HSE vendégeként a férfi kosárlabda NB II Közép A-csoportjának 19. fordulójában a Gia Form-VMG DSE.
Meghosszabbította Horváth Roland vezetőedző szerződését a K&H női kézilabda liga 2021/22-es szezonjában tizenhat forduló után tizenkettedik helyen álló ÉRD – tudatta a klub hivatalos honlapján.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.