Fussunk tizedszer is a Fészekért
Nemcsak a futókat, hanem mindenkit szeretettel és sok színes programmal várnak.
Nemcsak a futókat, hanem mindenkit szeretettel és sok színes programmal várnak.
A Debrecen elleni hazai mérkőzésen szinte semmi nem jött össze az érdieknek, így pont nélkül zárták a fordulót.
Hétfőn még kegyes lesz hozzánk az időjárás, kedden azonban jön a nem várt fordulat.
Hétfőn aszfaltozott és szórt burkolatú utcákban is karbantartják a burkolatot.
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a városunkhoz ezer szállal kötődő Körúti Színház, amit Neil Simon: A Napsugár fiúk című darabjával kívánnak emlékezetessé tenni.
Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán-Szolgáltatási Főosztály, Szociális és Egészségügyi Osztály pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében szociális ügyintéző munkakör/feladatkör betöltésére.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.