Május 20-tól lehet jelentkezni a nyári napközis táborba
Sok programmal, napi háromszori étkezéssel várják a gyerekeket a városi táborban, amit a Bolyai iskolában tartanak majd.
Sok programmal, napi háromszori étkezéssel várják a gyerekeket a városi táborban, amit a Bolyai iskolában tartanak majd.
Ki ne érezte volna már, hogy valami nem stimmel a munkájával? Talán Te is azok közé tartozol, akik néha azon kapják magukat, hogy nem találják a helyüket.
A Soli Deo Gloria zenekar május 17-ei fellépése nemcsak egy bárki számára nyitott kulturális élmény, hanem jótékonysági akció is.
A rendezvényen vásárolni és értékesíteni sem lehet, csak csere révén juthatnak új növényekhez a résztvevők.
A 24 éves tolvaj és társa Balatonalmádiban követte el a bűncselekményt.
Mutatjuk a napirendi pontokat, amelyeket tárgyalnak a képviselők. Az ülést élőben közvetítjük.
Az Érdi Spartacus ifjú sportolói közül többen is dobogóra állhattak.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.