Author: Ádám Katalin

Bővítéssel orvosolják a helyhiányt Budaörsön

Átadták a budaörsi egynapos sebészet átalakított műtőszintjét, ahol szeptember 13-án indulnak az operációk. A beépített technika a korábbinál is korszerűbb, nagyobb invazivitású beavatkozások végrehajtását teszi lehetővé. A fejlesztés 300 milliós beruházásból valósult meg.

Tovább olvasom »

Marcsi tündérkertje

Az Érd Médiacentrum kertszépségversenyén valójában mindenki nyertes, hiszen a dobogósok után a
többi nevezőt is szép sorban bemutatjuk. Most Pitus Andrásné (Marcsi) tündérkertje következik, ahol nincsenek hagyományos ágyások, mégis minden szegletnek más a hangulata a különféle növénytársításoktól.

Tovább olvasom »

Szomszédolás szombaton

Ahogy már hagyomány Érden, a második őszi hétvégén megrendezik a szomszédünnepet, amelyen ebben az esztendőben 30-40 utca vesz részt. Bográcsolással, tánccal, zenével, beszélgetéssel mulatnak a lakók, és mód nyílik arra is, hogy jobban megismerjék egymást.

Tovább olvasom »

Hétfőtől verseket hallgathatunk a buszpályaudvaron

Először a Balaton mellett, most azonban már egyre több városban felcsendülnek magyar versek a hangosbemondókból a strandokon, a MÁV és a Volán peronjain. A Bundáskenyérben Czompó Gábor ötletgazda mesélt a kezdetekről, és arról is, milyen verseket hallhatunk a peronokon, mely művészek előadásában.

Tovább olvasom »

Léleksimogató az idősotthonban

Negyedik alkalommal rendeztek kiállítást az érdi városi idősotthonban. Ez alkalommal Kávránné Szedmák Ilona tájképeit láthatjuk, aki egy nagy sorsfordulót követően fordult a képzőművészet felé, és aki vallja, hogy nemcsak önbizalom, hanem tudás is kell az alkotáshoz.

Tovább olvasom »

Roncstelepből tündérkert

Pár éve még lomtárként és roncslerakatként szolgált a postástelepi telek. Ma már mintakert, amit az új tulajdonosok a saját két kezükkel hoztak létre. Kertszépségversenyünk harmadik helyezettjéhez, Faragó Ilonához látogattunk el.

Tovább olvasom »

Csődbe viheti a várost T. Mészárosék döntése

Ki a felelős azért, hogy a városnak csaknem félmilliárd forintot kell fizetnie a Műszer Automatika Kft.-nek? Az előző városvezetés, amely hozott egy, a cég tervezett beruházását ellehetetlenítő építési szabályzat módosítást, majd a befektető kártalanítása helyett pereskedett? Vagy a mostani vezetés?

Tovább olvasom »