Kimagasló eredményeket ünnepelt az Érdi Spartacus
Ahogy ez már hagyomány, a birkózóbálon értékelték a tavalyi évet, ami nagy sikereket hozott a klubnak.
Ahogy ez már hagyomány, a birkózóbálon értékelték a tavalyi évet, ami nagy sikereket hozott a klubnak.
Február 13-ig tehetünk javaslatot arra, ki kapja idén az Érd Városáért Kitüntetést.
Megvizsgálták a lakossági hipotéziseket, egyik sem dönti meg az ÉTV májusi jelentésében foglaltakat, ugyanakkor az egyik tartalmaz egy fontos pluszinformációt.
A súlyos sérültet a helyszínen ellátták, és stabil állapotban szállították kórházba.
Hóeltakarítás helyett növényeket metszenek és fát vágnak hétfőn a Városgazda munkatársai.
Elvesztette mindkét lábát, de így is folytatta szeretett hivatását, a kertészkedést Pasztorek József. Most azonban igen nehéz helyzetbe került.
Érden tartott izgalmas előadást űrutazásáról és az azt megelőző felkészítésről Kapu Tibor űrhajós, és tartalékosa, Cserényi Gyula.
Varga Katalin szerkesztő-rajzolóként először mandalákat készített, majd jött a festés, és számtalan kézműves hobbi.
Tavasszal elkészül az ökopark, ahová izgalmas programokat tervez az érdi Biocentrum.
Délszláv táncházat rendezett vasárnap az Érdi Horvát Önkormányzat a Parkvárosi Közösségi Házban.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.