Így zárnak be az érdi intézmények az ünnepek alatt
Összegyűjtöttük a helyi hivatalok, kulturális intézmények karácsonyi nyitvatartását.
Összegyűjtöttük a helyi hivatalok, kulturális intézmények karácsonyi nyitvatartását.
A szülői közösség gyűjtést indított, így szeretne segíteni Zádori Heninek.
Itt az első oldal, te jössz – írta Dóra, amikor átküldte az első fejezetet Virágnak. A Réti nővérek közös kalandregénye esélyes az Év Könyve díjra.
Életének 105. évében elhunyt Érd legidősebb lakója, Török Gézáné, Ili néni.
Hogyan alakul idén a fenyők ára Érden, és milyen az idei fák minősége? Utánajártunk.
Hétfőn rendőr segítette a vásárlókat, hogy ki tudjanak állni, elmondta azt is, mi a probléma.
Lipkáné Vakula Mária terápiás céllal kezdett festeni, és a pandémia óta most nyílt a második kiállítása.
Nyolc osztály keringőzött pénteken az Érd Arénában.
Közműépítés nehezítheti a közlekedést a város számos pontján.
A vízszolgáltatást csak délután indíthatják újra.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.