Megnéztük, hol állítanak emléket az érdi reptérnek
Ha minden jól alakul, két éven belül egy közel négy méteres gránit szobor magasodik majd a Mecset utca végén.
Ha minden jól alakul, két éven belül egy közel négy méteres gránit szobor magasodik majd a Mecset utca végén.
Mind a vonat-, mind a buszos közlekedésben lesznek változások a nemzeti ünnepen és az azt megelőző napokban.
Mutatjuk, hol dolgozik augusztus 16-án az Érdi Városgazda.
A frissen lopott bankkártyával dőzsöltek a tó környéki büfékben, ez lett a vesztük.
Érd határában jártunk egy fémdetektorral felszerelt amatőr régésszel, hogy megnézzük, mit rejt a föld. Alig tettünk néhány lépést, és már jelzett is az eszköz.
A nemzetközi és hazai táncegyütteseken túl – többek közt – a Budapest Klezmer Band, a Besh o droM, sőt még Kis Grófo is fellép hazánk nagy múltú folklórfesztiválján.
Úgyhogy már csak ezért is érdemes összeszedni, derül ki a „Mindent a kutyákról” podcastunk legújabb részéből.
Mutatjuk, hol dolgozik augusztus 13-án az Érdi Városgazda.
Az érdi képzőművész, Ilka Gábor miniatűr szobrokat készít. Most azt is megmutatta, hogyan.
A bajnokság harmadik fordulójában idegenben nyert az Érdi VSE.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.