Keresik az Érd Körbe születésnaposát!
2002. szeptember 8-án volt az első Érd Körbe. vagyis idén 20 éves a rendezvény. Ebből az alkalomból vasárnap egésznapos fesztivált rendezek.
2002. szeptember 8-án volt az első Érd Körbe. vagyis idén 20 éves a rendezvény. Ebből az alkalomból vasárnap egésznapos fesztivált rendezek.
Ismét szaharai por érkezik Magyarország térségébe – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
A Föld napja alkalmából pénteken közel 600 diák érkezett a diósdi iskolába autómentesen. A Diósdiak Diósdért Egyesület szervezésében 4 ponton osztottak önkéntesek reggelit a gyalog, rollerrel vagy bringával érkezőknek.
Április 23-án, szombaton 15 órakor Bóné Anna Pirkadat című kiállításának megnyitójára kerül sor a Parkvárosi Közösségi Házban.
Április 24-én, 17 órától a tizenegy ponttal sereghajtó és már biztos kieső TARR Andráshida SC vendégeként lép pályára az NB III Nyugati csoportjának 32. fordulójában az Érdi VSE.
A ROADPOL Alcohol & Drugs elnevezésű országos akcióban a rendőrök több mint 70 ezer járművezetőt ellenőriztek, közülük 290 személyt vontak eljárás alá.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint április 11-17. között kilencezren fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ez 44 százalékkal kevesebb beteget jelent az azt megelőző héthez képest – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett heti jelentésében.
Hátrányból felállva nyerte meg az Asterix SC a Tolna-MÖZS FSE elleni idegenbeli rangadót, a Regionális Futsal Bajnokság Budapesti 1. csoport 21. fordulójában. A fordulót követően a két csapat helyet cserélt egymással a tabellán.
Idén ünneplie fenállásának 20. évfordulóját az Érd Baseball és Softball Teams. A jubileumi évfordulót kétnapos eseménnyel ünneplik meg. Április 23-24-én számos mérkőzés, hot-dog és szalonnasütés várja a baseballpályára látogatókat.
A budapesti rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogtak egy 23 éves férfit.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.